Archívum - Hírek
2019. 05. 31.
Szombaton volt egy lazító edzésünk, aztán a héten próbáltunk a Falconak a játékaira felkészülni. Ez sikeres volt. Pontosítottuk a saját játékainkat, vettünk hozzá egy-két új játékot, amivel a Falcot szerintem kicsit meg tudjuk lepni. A Kovács Peti is kiesett, ez elég szomorú hír számunkra, így csökkent a rotáció is, de próbáljuk kezelni a helyzetet és meglátjuk, hogy mit hoz a jövő majd Szombathelyen.
Úgy érzem, hogy testileg és lelkileg is sikerült feltöltődnünk, az edzéseken is többet tudtunk a taktikai elemekkel foglalkozni, úgyhogy rendben vagyunk.
Nagyon erősek hazai pályán, figyelni kell továbbra is a kizárásokra, hogy ne szedjenek sok támadó lepattanót és a védekezés az nagyon fontos lesz a mérkőzésen.
Egy párszor már játszottunk a Falcoval ebben a szezonban, úgyhogy szerintem elsősorban mentálisan kell erősnek lennünk. Ha fejben is felkészülünk a támadólepattanók megszerzésére, az üres dobások limitálására, a visszarendeződésünkre védekezésben, akkor nem lehet probléma.
Bemutatkozás
Csak az Olaj
A kosárlabda kezdete
Megalakul az Olaj
Tiszavirág Aréna
Szolnok
Csapat
U20
U18
Megyei
Műsor
2019/2020
NB I. "A" U20
NB I. "B" U20
Regionális Junior U18
JNSZ Megyei Bajnokság
Archívum
Hírek 2002-
Tudósítások 2012-
Eredmények 2012-
Helyezések 1990-
Hasznos infó
Elérhetőség
Sporttámogatás
Basketball Camp Szolnok
Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.