2019. 04. 16.
Rudner Gábor: Jót jött ez a pihenés mindenki számára. Mindenkinek, akinek baja volt, az most ki tudta pihenni. És elkezdtünk már készülni a Falco elleni meccsre, ami szerdán lesz. És úgy érzem, hogy elég kemény meccs lesz, mert otthon nagyon erős a Szombathely, úgyhogy felkészülünk rájuk és megteszünk mindent.
Ebben a szezonban a hazai frontot tekintve kettő egyre áll az Olaj-Falco. Az alapszakaszban húsz ponttal nyert a Tiszaligetben az Olaj, míg a Szombathely 78-77-re hozta hazai meccsét januárban. A mérleget a február tizenhatodikai kupadöntő billenti az Olaj javára. Ki ne tudná, éppen a Falco 92-83-as legyőzésével érte el nyolcadik kupasikerét a csapat.
Nemanja Milosevic: Természetesen, arra a meccsre sokan emlékeznek. Akkor elég jól játszottunk. A hasonlóság a mostani és az akkori meccs között az, hogy akkor is voltak és most is vannak sérültjeink. De ha csapatszinten tudunk jól játszani megint, akkor szerintem ismét tudjuk pótolni a hiányzókat.
A Savaria Aréna már beírta magát a szolnoki kosárlabdázás aranykönyvébe, Kendrick Perry dudaszós triplája tette klasszikussá a tavalyi bajnoki döntő negyedik meccsét. Azóta a Falco egyetlen meccset bukott el otthon, méghozzá a Körmend ellen és ez arrafelé nagyon tud fájni.
Rudner Gábor: Mi is úgy megyünk oda, hogy nyerni kell. Mindent megteszünk azért, hogy ez így legyen. Ezért próbáljuk megtalálni azokat a szegmenseket a játékukban, ami sebezhető és ezt kihasználni.
A múlt héten, Jászberényben összeszedett sérülése miatt Vojvoda Dávid továbbra sem léphet pályára, mint ahogy Benke Szilárd, Kovács Péter, Andrew Rowsey és Strahinja Milosevic sem.
Nemanja Milosevic: Természetesen képesek vagyunk nyerni. A kupadöntőben is sikerült öt-hat játékossal győznünk. E pillanatban biztos vagyok abban, hogy képesek vagyunk a hiányzókért hajtani. Mert mi nem csak kosaras srácok csoportja vagyunk, hanem egymásért is küzdünk. És tudjuk azt is, hogyan lehet ilyen speciális helyzetben nyerni. És nyilvánvaló, hogy győzelemre fogunk játszani.
A 18:30-kor kezdődő mérkőzést a Hungary Sport youtube csatornája élőben közvetíti.