Archívum - Hírek

Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám

2014. 04. 12.

Szolnoki Olaj KK - KTE-Duna Aszfalt, NB I. "A" mérkőzés

EuroChallenge
KTE-Duna Aszfalt
Itt a szurkolók beszélnek: Csomós Csaba
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám
EuroChallenge

EuroChallenge
Az Olaszországban, Bolognában álló PalaDozza sportaréna ad otthont a EuroChallenge Final Four rendezvénynek.

Kialakult a döntő pontos menetrendje:
2014. 04. 25-én 18.00 óra:
Szolnoki Olaj KK - Triumph Lyubertsy (orosz)
2014. 04. 25-én 20.30 óra:
Reggio Emilia (olasz) - Royal Hali Gaziantep (török)

Egy nap pihenőt követően: 2014.04.27-én a vesztes csapatok a harmadik hely eldöntésért 16.30 órakor lépnek pályára, a döntőre ezt követően 19 órakor kerül sor.
KTE-Duna Aszfalt

KTE-Duna Aszfalt
Egy év másodvonalbeli szereplést követően nagyszerűen sikerült a visszatérésük az élvonalba. Az alapszakaszban lejátszott huszonkét mérkőzésből mindössze hétszer kaptak ki. Ez a teljesítmény a harmadik helyet jelentette és biztosította a felsőházi részvételt.

A most folyó középköri vetélkedőben a lejátszott hét mérkőzésből hármat nyertek hazai pályán. Legyőzték az Alba Fehérvár, a Sopron és a Kaposvár együttesét. A Paks és az Olaj tudott győzni ellenük Kecskeméten. Idegenben még nem voltak sikeresek, Fehérváron és Pakson is veszítettek.
Itt a szurkolók beszélnek:

Csomós Csaba
Csomós Csaba: A férfi röplabdásoknál 30 évet töltöttem el, előbb mint intéző, majd később mint technikai vezető. Saját sportágam mellett figyelemmel kísértem a kosárlabdát is. Először az NB I-ben szereplő női csapatnak szurkoltam, majd később, ahogy az Olaj erősödött, átpártoltam hozzájuk.

Számomra az 1991-es áprilisi éjszaka, amikor először nyert bajnokságot a csapat, felejthetetlen örök élmény marad. Természetesen a többi sikert is ünnepeltem, de az első, az volt maga a csoda.

A legutóbbi kaposvári mérkőzés számomra érthetetlen volt, és nagy csalódást okozott. Remélem, csak egy véletlen kisiklás volt. Bízom benne továbbra is, hogy megnyerjük a bajnokságot és a EuroChallengében is sikeresek leszünk, amennyiben mindenki harcba tud szállni, és teljes mellszélességgel küzdeni fog.

Ma itt kötelező a győzelem, a kaposvári vereségen lépjünk túl, és tekintsünk előre
- mondta Csaba a sokat tapasztalt sportvezető.
Az én rovatom...

Nem tisztem és nem is feladatom, hogy mentsem a mundér becsületét, és keressem az okokat a kaposvári fiaskóval kapcsolatban.

Nem a mostani vereség ébresztette bennem a gondolatot, már korábban is megfogalmazódott. Adva van a mi csapatunk, jelentősen erős játékosállománnyal. Becsülettel végigküzdötték az Adria Ligát, ott vannak a EuroChallenge fináléjában.

Visszatérve a magyar mezőnybe, mindenki, mi szurkolók is egyértelműen "tarolást" vártunk, és bizony az első mérkőzést leszámítva nem volt meggyőző a fölény.

A csapatunkat nyerési kényszer nyomasztja, teljesíteni kell, és nem szabad hibázni. Hibátlanul pedig nem lehet játszani, mert a lehetősége benne van a játékban.

Mi van a másik oldalon? Mindenhol felfokozott érdeklődéssel várják a Szolnok fellépését, nézők és az ellenfelek is. Mindenki felszabadultan, különösebb felelősség nélkül lép pályára ellenünk. Amennyiben kikapnak "nincs gáz", mert az Olaj nagyon erős, nem szégyen a vereség. Ez a tény az ellenfeleinkben feloldja a gátlásokat, felszabadultan, könnyedén tudnak játszani és ez óriási előny.

Azt gondolom, nincs vész, talán még jól is jött a vereség az elkövetkező időszak jobb teljesítménye érdekében.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2018-2019 / 28. szám 2019. 06. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 27. szám 2019. 06. 04.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 26. szám 2019. 05. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 25. szám 2019. 05. 18.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 24. szám 2019. 05. 11.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 23. szám 2019. 05. 08.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 22. szám 2019. 04. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 21. szám 2019. 04. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 20. szám 2019. 03. 30.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 19. szám 2019. 03. 23.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 18. szám 2019. 03. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 17. szám 2019. 02. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 16. szám 2019. 02. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 15. szám 2019. 01. 29.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 14. szám 2019. 01. 26.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 13. szám 2019. 01. 19.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 12. szám 2019. 01. 05.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 11. szám 2018. 12. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 10. szám 2018. 12. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 9. szám 2018. 12. 12.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 8. szám 2018. 11. 25.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 7. szám 2018. 11. 14.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 6. szám 2018. 11. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 5. szám 2018. 10. 31.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 4. szám 2018. 10. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 3. szám 2018. 10. 17.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 2. szám 2018. 10. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 1. szám 2018. 09. 22.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 31. szám 2018. 06. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 30. szám 2018. 06. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 29. szám 2018. 06. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 28. szám 2018. 05. 28.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 27. szám 2018. 05. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 26. szám 2018. 05. 15.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 25. szám 2018. 05. 12.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 24. szám 2018. 05. 02.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 23. szám 2018. 04. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 22. szám 2018. 04. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 21. szám 2018. 03. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 20. szám 2018. 03. 16.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 19. szám 2018. 03. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 18. szám 2018. 03. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 17. szám 2018. 02. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 16. szám 2018. 02. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 15. szám 2018. 01. 27.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 14. szám 2018. 01. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 13. szám 2018. 01. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 12. szám 2018. 01. 06.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 11. szám 2017. 12. 23.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 10. szám 2017. 12. 09.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 9. szám 2017. 12. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 8. szám 2017. 11. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 7. szám 2017. 11. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 6. szám 2017. 11. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 5. szám 2017. 10. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 4. szám 2017. 10. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.