Archívum - Hírek

Olaj Cseppek 2018-2019 / 2. szám

2018. 10. 06.

Szolnoki Olaj KK - Falco-Vulcano Energia KC, NB I. "A" mérkőzés

Az első hazai bajnoki
Falco-Vulcano Energia KC
Itt a szurkolók beszélnek: Szabó Ferenc
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2018-2019 / 2. szám
Az első hazai bajnoki

Vojvoda Dávid
Megkezdődött a hazai bajnokság. Az első fordulóban az SZTE SZEDEÁK volt az ellenfél Szegeden. A mérkőzés hazai rohamokkal indult, de a folytatásban csapatunk megnyugtató fölényre tett szert, megörvendeztetve a szépszámú szolnoki szurkoló tábort.

Érdekessége a bajnoki rajtnak, hogy a tavalyi szezon négyes döntőjében az Olajjal együtt szereplő vetélytársak (Falco, Körmend, Alba) vereséget szenvedtek a bajnoki nyitányon.

A mai találkozó előtt csapatunk kapitánya, Vojvoda Dávid véleményét idézem: A bajnokság első fordulójában voltak meglepő eredmények, de hála Istennek, velünk ez nem történt meg. Felkészültünk a Szegedből, és sikerült is győzni ellenük. A Falcoból is igyekeztünk készülni. Tulajdonképen majdnem teljesen új csapatuk van, Perl Zoli és Govens is távozott tőlük, de jó mutatókkal rendelkező külföldiekkel pótolták hiányukat. Egyértelműen bízunk a mai győzelemben, teltházas mérkőzést remélek, ahol ismét megkapjuk szurkolóink támogatását, ami nagyon sokat segít mindnyájunknak.
Falco-Vulcano Energia KC

Falco-Vulcano Energia KC
Alaposan kicserélődött a szombathelyi gárda. A spanyol első osztályba szerződött Perl Zoltán, a magyar válogatottat is erősítő Darrin Govens pedig Fehéroroszországban folytatja karrierét.

Az idáig lejátszott egy bajnoki mérkőzésből messzemenő következtetést ugyan nem lehet levonni, de azért az mutat valamit, hogy a csapat pontjaiból a három amerikai új játékos 58 pontot termelt. A másik két légiós 10 pontot gyűjtött, a maradék kilenc pontot a magyar játékosok hozták össze. Figyelemre méltó a mai vendégeinknél, hogy a Sopron ellen, Bruisma Evan John, a huszonhat éves és 202 cm magas, négyes poszton pattogtató játékos 34 ponttal terhelte meg az ellenfél kosarát, 68%-os mezőny mutatóval. Valószínű, hogy mai vendégeinket fűti a visszavágás vágya a legutóbbi bajnoki döntőben elszenvedett vereség miatt.

Váradi Benedek, a csapatkapitány így nyilatkozott a szolnoki mérkőzés előtt: Csak úgy nyerhetünk, ha összeáll a védekezésünk, minél agresszívabbnak kell lennünk, és a Szolnok kulcsjátékosaira odafigyelni. Jó csapatról beszélünk, de nem feltartott kézzel megyünk oda, szeretnénk idegenben is győzelmeket elérni. Nehéz a sorsolásunk így, hogy két idegenbeli találkozóval kezdünk, nehéz lesz megtalálni a saját ritmusunkat, de a bajnokság, mint már mondtam, nagyon hosszú és még sok minden előttünk van. Lesznek hullámhegyek, hullámvölgyek, de ezekből együtt ki kell lábalnunk.
Itt a szurkolók beszélnek:

Szabó Ferenc
Szabó Ferenc

Aktívan atletizáltam és kiegészítő sportágként, különösen a téli időszakban, társaimmal lejártunk kosárlabdázni a hatvanas évek elején. Akkortájt alakult, formálódott az Olajos kosárlabdaszakosztály is. Sokat edzettünk és játszottunk együtt. Megismertem és megszerettem a játékot, de az atlétika maradt számomra továbbra is a fő sportág. Sok szép sikernek voltam részese, egyik legemlékezetesebb, amikor Oros János, Tóth Béla és Kocsondi Csaba társaságában magyar bajnokok lettünk, 4 x 100 méteres váltófutásban.

Azért továbbra is figyelemmel kisértem kosarasok tevékenységét. A kétezres évek elejétől viszont családi esemény lett a csapat találkozóinak a látogatása. Az évek múlásával törzsszurkolók lettünk, és ha egy mód van rá, elkísérjük kedvenceinket mindenhová. Úgy érzem és remélem, hogy a honi mezőnyben meg tudjuk ismételni az elmúlt szezon sikereit. A Europe Cup-ban pedig minél tovább tudunk majd menetelni.

Most itt a mai mérkőzésen biztos szolnoki sikert várok és remélek
- bizakodik Ferenc, a kiváló sportember.
Az én rovatom...

Ma hazai közönség előtt mutatkozik be csapatunk a honi mezőnyben, nem is akárki az ellenfél, a tavalyi bajnokság ezüstérmese. Volt már hazai fellépés a Bajnokok Ligájában, az első selejtező körben, ami ugyan fájó volt, nem sikerült a továbbjutás, de ez már a múlté, fátylat rá.

A bajnoki rajt Szegeden sikerrel zárult. Az új légiósok bemutatkozását mindig nagy várakozás előzi meg, így van ez most is. Kiválasztásuk nagyon nehéz és felelősségteljes feladat. Megtörténhet, hogy rossz döntés volt a választás, saját klubunkban is volt már erre példa, és cserére került sor. Valószínű sokan emlékeznek Justin Holiday szolnoki szereplésére és kezdeti produkciójára, sokan megkérdőjelezték szereplését az Olajban. Volt hozzá türelem és a végén nyerő embere lett csapatunknak, és tőlünk került a csúcsra, az NBA-ba. Említhetném Aaron Craft szolnoki szerződtetését is, akitől ideje korán megvált az Olaj, ám a folytatásban európai élcsapatokban kamatoztatta tudását, sikerrel.

Nehéz az új játékosoknak az átállás, bizonyára nem felejtettek el játszani, csak még nem hozzák azt a teljesítményt, amely elvárható lenne. Kapja meg a bizalmat, a biztatást minden új játékos, hogy hozni tudja önmagát. Amennyiben a teljesítményével a későbbiekben is adós marad, akkor viszont a csapat érdekében lépni kell.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2018-2019 / 28. szám 2019. 06. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 27. szám 2019. 06. 04.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 26. szám 2019. 05. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 25. szám 2019. 05. 18.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 24. szám 2019. 05. 11.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 23. szám 2019. 05. 08.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 22. szám 2019. 04. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 21. szám 2019. 04. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 20. szám 2019. 03. 30.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 19. szám 2019. 03. 23.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 18. szám 2019. 03. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 17. szám 2019. 02. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 16. szám 2019. 02. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 15. szám 2019. 01. 29.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 14. szám 2019. 01. 26.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 13. szám 2019. 01. 19.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 12. szám 2019. 01. 05.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 11. szám 2018. 12. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 10. szám 2018. 12. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 9. szám 2018. 12. 12.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 8. szám 2018. 11. 25.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 7. szám 2018. 11. 14.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 6. szám 2018. 11. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 5. szám 2018. 10. 31.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 4. szám 2018. 10. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 3. szám 2018. 10. 17.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 1. szám 2018. 09. 22.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 31. szám 2018. 06. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 30. szám 2018. 06. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 29. szám 2018. 06. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 28. szám 2018. 05. 28.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 27. szám 2018. 05. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 26. szám 2018. 05. 15.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 25. szám 2018. 05. 12.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 24. szám 2018. 05. 02.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 23. szám 2018. 04. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 22. szám 2018. 04. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 21. szám 2018. 03. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 20. szám 2018. 03. 16.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 19. szám 2018. 03. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 18. szám 2018. 03. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 17. szám 2018. 02. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 16. szám 2018. 02. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 15. szám 2018. 01. 27.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 14. szám 2018. 01. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 13. szám 2018. 01. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 12. szám 2018. 01. 06.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 11. szám 2017. 12. 23.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 10. szám 2017. 12. 09.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 9. szám 2017. 12. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 8. szám 2017. 11. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 7. szám 2017. 11. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 6. szám 2017. 11. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 5. szám 2017. 10. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 4. szám 2017. 10. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.