Archívum - Hírek
2019. 06. 04.
A Falco megérdemelten nyert, a találkozó nagy részét irányítása alatt tartotta. Mi sok technikai hibát követtünk el, sokszor feleslegesen faultoltunk. De jól küzdöttünk, többször is visszajöttünk. Az első meccset elvesztettük, de hazai pályán megpróbálunk javítani, egyenlíteni.
A lényeg az volt, hogy nyerjünk, győzelemmel kezdjük a párharcot, ez sikerült. Annak ellenére is, hogy a második félidőben sokat hibáztunk, sok labdát adtunk el, nem működött jól a védekezésünk sem. Sok olyan játékelem akad, amit a következő mérkőzésre ki kell javítanunk.
Nálunk családi hagyomány volt a sport szeretete, művelése. Kezdetben belekóstoltam a labdarúgásba, majd középiskoláskoromban, a Verseghy Ferenc Gimnáziumban testnevelőm Kátai Ferenc ráhatására az Alföldi Olajbányász SE kézilabdajátékosa lettem a ’70-es évek közepén. A későbbiekben a Szolnoki Főiskola hallgatójaként kerültem közelebbi kapcsolatba a kosárlabdával, amikor Várady Géza edző vezetésével megalakult a főiskolai kosárlabdacsapat, és én csatlakoztam hozzájuk. Játszottunk megyei bajnokságban, a csúcs az NB II-es szint volt. Természetesen az Olaj-kosarasok tevékenységét folyamatosan figyelemmel kísértem és kísérem mind a mai napig. Az idei szezon teljesítményével maximálisan elégedett vagyok, figyelembe véve, hogy páratlan sérülési hullámok sújtották, és pillanatnyilag is sújtja a csapatunkat. Hősies teljesítmény volt, ahogy a Magyar Kupát Győrben megnyerték a fiúk. A legjobb négyben vagyunk ez már tény, és tiszteletet parancsoló eredmény. Sajnos az elődöntő első mérkőzésén, Szombathelyen egyértelmű sima vereséget szenvedtünk. Az már a találkozó előtt kiderült, hogy csapatunk egyik centere, Luksa Andric nem tudja vállalni a játékot, és ez tovább rontotta az esélyeinket. Öt, tapasztalt játékos kevés, a fiatalok nem okoztak csalódást, de nem sokat tudtak hozzátenni. A mai találkozó sem lesz könnyű, de bízom a tisztes helytállásban, az akarásban, a küzdésben a hazai közönség előtt, és akkor a vereséget is taps mellet lehet lehozni
Bemutatkozás
Csak az Olaj
A kosárlabda kezdete
Megalakul az Olaj
Tiszavirág Aréna
Szolnok
Csapat
U20
U18
Megyei
Műsor
2019/2020
NB I. "A" U20
NB I. "B" U20
Regionális Junior U18
JNSZ Megyei Bajnokság
Archívum
Hírek 2002-
Tudósítások 2012-
Eredmények 2012-
Helyezések 1990-
Hasznos infó
Elérhetőség
Sporttámogatás
Basketball Camp Szolnok
Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.