Archívum - Hírek

Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám

2014. 10. 25.

Szolnoki Olaj KK - Levski Sofia, Adria Liga mérkőzés

Hazai pályán
Szabályváltozások 2014
Levszki Szófia
Itt a szurkolók beszélnek: Vígh Mihály
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám
Hazai pályán

Hazai pályán
Csapatunk az utóbbi néhány napban hozzávetőleg 4800 kilométert tett meg földön és a levegőben. Eközben egy kiélezett csatában sikerült az első EuroCup győzelmet begyűjteni a turista szolnoki szurkoló tábor előtt a szentpétervári Zenit legyőzésével.

A macedóniai túra nem hozott sikert, pedig az első félidőben még volt okunk bizakodásra, de a folytatásban nem sok minden sikerült.

Dragan Aleksic nyilatkozata a mérkőzést követően: Gratulálok az MZT-nek a győzelemhez, a negyedik negyedben gyengén védekeztünk, így a hazaiak megérdemelték a sikert.

Sajnos a lettországi repülős vendégszereplés a EuroCup-ban a VEF Riga csapata ellen se járt sikerrel. Küzdelmes mérkőzésen, halvány dobóteljesítménnyel, tíz ponttal alulmaradtunk, a végeredmény 71-61 lett a hazaiak javára. A jövő szerdai összecsapáson, Debrecenben lehet javítani.

Most itt a Tiszaligetben az Adria-Liga bolgár újonca ellen minden tekintetben az Olaj az esélyes és bizakodunk egy önbizalom növelő győzelemben.
Szabályváltozások 2014

A FIBA és az Adria-Liga, valamint a EuroCup versenysorozataiban néhány szabály megváltozott. Mindhárom szervezetnél van azonos változás, mint például:
  • Belemenésmentes félkör esetén a palánkok alatt. A védő akkor is a területen belülinek tekinthető, ha csak egy lábbal is érinti a vonalat.
  • A támadó időt mérő óra állítása. Amennyiben ismét a támadó csapat szerzi meg a lepattanó labdát, a támadó időt mérő órát csak 14 másodpercre kell visszaugrasztani, ha a védőé a labda, marad a 24 másodperc, ahogy eddig volt.
  • A technikai hibákért járó büntetést két dobás helyett egyre mérsékelték és maradt a labdabirtoklás félpályáról. Amennyiben egy játékos két sportszerűtlen hibát vagy két technikai hibát kap, ki kell zárni a játékból.
Ami az Adria-ligára és a EuroCup-ra vonatkozik:
  • A játék kezdetén a feldobást követően, amelyik csapat megszerzi a labdát az lesz jogosult a negyedik negyed kezdésére.
  • A második és a harmadik negyedet a másik együttes kezdi.
  • Amennyiben feldobási helyzet alakul ki, azt valamelyik büntető körben kell elvégezni.
  • A negyedek között 90 másodperces a szünet.
  • Az időkérés tekintetében az első félidőben lehetősége van a csapatoknak egy 60 mp-ces és egy 30 mp-es időkérésre, a második félidőben két 60 mp-es és egy 30 mp-re van lehetőség. Azt, hogy melyik időt kéri a csapat, hosszabb, vagy rövidebb a vezető edző dönti el. A szabály szerint a rövidebb időnél nem ülhetnek a játékosok a cserepadon, de a gyakorlatban ezt nem mindig követelik meg a játékvezetők.
  • Videóbíró: Kétes esetekben a játékvezetők rendelkezésére áll a technika, azaz visszanézhetik az eseményt, hogy jó volt-e a döntésük. Kivételt képez a személyi hiba vagy a szabálysértés vizsgálata. Az edzőknek 1-1 lehetőségük van a technika igénybevételére. Ha az edző az 1 lehetőségét kihasználta és igaza volt, akkor sem kérheti ki többször, a játékvezetők szempontjából nincs számszerű korlátozás. A játékvezetők közösen nézik meg a felvételt, ha a véleményük eltér, a végső döntést az első játékvezető hozza meg.
Levszki Szófia

Levszki Szófia
A legeredményesebb és legjelentősebb bolgár kosárlabdaklub. A legtöbb hazai bajnokságot ők nyerték, számszerűen 33-at. A nevükből is kitűnik, hogy a székhelyük az ország fővárosában, Szófiában van.Mérkőzéseiket az Aréna Univerziada Sportcsarnokában játsszák, ahol 3000 fő részére van hely.

Az Adria-liga újoncai, az első fordulóban, a bajnok aspiráns Crvena zvezda otthonában harminc pontos vereséget szenvedtek. A folytatásban, hazai környezetben legyőzték a szerb Mega Vizurat, kilenccel. A horvátországi Zadarban és legutóbb Szófiában is kikaptak a montenegrói Buducnost-tól.

Így most négy mérkőzést követően egy ízben sikerült nyerniük és a táblázat pillanatnyi állása szerint a 11. helyet foglalják el.
Itt a szurkolók beszélnek:

Vígh Mihály
Vígh Mihály:

A hatvanas években a Rákóczi úti Általános Iskolába együtt jártam Czitán Klárival és Kékesi Pistával, akik a későbbiek folyamán a kosárlabda elkötelezett hívei és művelői voltak, talán az idősebb szurkolók emlékeznek reájuk.

Kijártam a mérkőzésekre, a Közgazdasági Technikum tornatermében zajlottak akkor tájt. Én röplabdáztam, de ha az időm engedte ott voltam a kosármeccseken, női-férfi vonalon egyaránt. A mostani szereplésről azt gondolom, hogy jó dolog játszani az Adria-ligában, meg a EuroCup-ban, mert sokkal magasabb szintű bajnokságok, mint a honi vetélkedő.

A csapatunkkal kapcsolatban viszont azt látom, hogy két ilyen magas színvonalú bajnokságban hétről-hétre jól teljesíteni ezzel a játékosállománnyal nehéz lesz. Én nem vagyok szakember, de ehhez a sikeresen megkezdett erőltetett menethez, hogy tovább tudja folytatni a csapatunk, még kell legalább két játékos.

A mai mérkőzésen bízom benne, hogy koncentrált, jó játékkal tovább gyarapítjuk Adrialigás győzelmeink számát
- mondja Mihály.
Az én rovatom...

Azt mondják, hogy minden rosszban van valami jó is. És valóban így van ez.

A EuroCup illetékes szervei az ülőhelyek kevés száma miatt - hiányzott az előírtakból talán 150 hely - nem engedélyezték a mérkőzések lejátszására a Tiszaliget Sportcsarnokot helyszínként. A klubvezetésnek a debreceni Főnix Csarnokot sikerült megszerezni, melyet el is fogadott a kupa szervező bizottsága.

A Szolnoki Olaj KK megszervezte a szurkolók utazását Debrecenbe, amely kitűnően sikerült. Szolnokon felszálltunk a vonatra, kényelmesen utaztunk, tulajdonképpen minden kocsiban kialakult egy-egy szurkolói fórum. Régi sporttársakkal, barátokkal, ismerősökkel találkoztunk és megismerhettünk többeket az Olajos szurkoló tábor egyre bővülő nagy családjából. A debreceni állomás előtt autóbuszok vártak bennünket és szállítottak a találkozó helyszínére és ez volt visszafelé is. A jó ez volt a szurkolói túrában, na meg a győzelem, amelyet a csapatunk produkált a cívis városban.

Remélem, tovább folytatódik a tendencia és élményekben gazdagodva, vonatozhatunk még több alkalommal.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2018-2019 / 28. szám 2019. 06. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 27. szám 2019. 06. 04.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 26. szám 2019. 05. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 25. szám 2019. 05. 18.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 24. szám 2019. 05. 11.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 23. szám 2019. 05. 08.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 22. szám 2019. 04. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 21. szám 2019. 04. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 20. szám 2019. 03. 30.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 19. szám 2019. 03. 23.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 18. szám 2019. 03. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 17. szám 2019. 02. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 16. szám 2019. 02. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 15. szám 2019. 01. 29.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 14. szám 2019. 01. 26.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 13. szám 2019. 01. 19.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 12. szám 2019. 01. 05.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 11. szám 2018. 12. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 10. szám 2018. 12. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 9. szám 2018. 12. 12.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 8. szám 2018. 11. 25.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 7. szám 2018. 11. 14.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 6. szám 2018. 11. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 5. szám 2018. 10. 31.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 4. szám 2018. 10. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 3. szám 2018. 10. 17.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 2. szám 2018. 10. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 1. szám 2018. 09. 22.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 31. szám 2018. 06. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 30. szám 2018. 06. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 29. szám 2018. 06. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 28. szám 2018. 05. 28.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 27. szám 2018. 05. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 26. szám 2018. 05. 15.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 25. szám 2018. 05. 12.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 24. szám 2018. 05. 02.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 23. szám 2018. 04. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 22. szám 2018. 04. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 21. szám 2018. 03. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 20. szám 2018. 03. 16.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 19. szám 2018. 03. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 18. szám 2018. 03. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 17. szám 2018. 02. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 16. szám 2018. 02. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 15. szám 2018. 01. 27.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 14. szám 2018. 01. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 13. szám 2018. 01. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 12. szám 2018. 01. 06.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 11. szám 2017. 12. 23.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 10. szám 2017. 12. 09.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 9. szám 2017. 12. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 8. szám 2017. 11. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 7. szám 2017. 11. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 6. szám 2017. 11. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 5. szám 2017. 10. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 4. szám 2017. 10. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.