Archívum - Hírek

Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám

2015. 10. 20.

Szolnoki Olaj KK - Lietuvos Rytas Vilnius, Európa Kupa mérkőzés

Az első hazai EuroCup találkozó
Lietuvos Rytas Vilnius
Itt a szurkolók beszélnek: Abonyi János
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám
Az első hazai EuroCup találkozó

Andrius Jurkunas
Andrius Jurkunast, csapatunk edzőjét valószínűleg nem kell bemutatni a szolnoki közönségnek, inkább csak felelevenítek néhány tényt róla, mielőtt a mai vendégcsapatról és esélyeinkről faggatnám.

2000-ben fejezte be tanulmányait az USA-ban, Dél - Karolinában, a Clemzon Egyetemen, ahol kosárlabdázott. Közben tagja volt a nemzeti válogatottjának az atlantai olimpián, amikor bronzérmesek lettek. Játszott hazájában, a litván élcsapatban, a Zalgiris Kaunasban, majd légiós évei következtek, lengyel, izraeli, ausztriai csapatokban. Szolnokra a 2005/2006-os szezon derekán érkezett. A következő bajnoki évben a második bajnoki címünket ünnepelhettük Andrius vezérletével, és sikerült a magyar kupát is begyűjteni. A 2009-es szezon végén távozott játékosként. Két éve tért vissza, 2013 végén, és lett Dragan Aleksic segítője edzőként. Kétszer nyertünk ismét bajnokságot ezt követően.

- Követem a litván csapatok szereplését - válaszol kérdésemre -, különösen azokét, amelyek a nemzetközi porondon is szerepelnek. A mai ellenfelünk néhány játékosát személyesen is ismerem, de sok náluk a fiatal, őket már nem annyira. Ez a litván csapat igen jó játékerőt képvisel, de ha mindent úgy végzünk el, ahogy a terveinkben szerepel, akkor nagy eséllyel meg tudjuk verni őket. Az elmúlt héten, idegenben Görögországban is voltak nyerési esélyeink.

- A litván kosárlabda jóval erősebb, mint a magyar, Európa élvonalába tartozik, véleményed szerint mi ennek az oka?

- Hazámban a kosárlabda a legfontosabb sportág, minden előtt elsőbbséget élvez. A gyerekek egészen kicsi korban ezzel a sporttal ismerkednek meg legelőször. Rendkívül jó a létesítmény-ellátottság, és nagyon jól felkészült edzők dolgoznak a sportágban.
Lietuvos Rytas Vilnius

Lietuvos Rytas Vilnius
Mai vendégeink Litvánia fővárosából érkeztek, amely az ország legnagyobb és legnépesebb települése, a lakosok száma 539 939. Az ország kosárlabda-kultúrája, színvonala és eredményessége alapján Európa és a világ élvonalába tartozik. Az eltelt időszak alatt a válogatottjuk négyszer nyert Európa-bajnokságot, kétszer voltak az olimpián bronzérmesek és a 2010-es világbajnokságon szintén harmadikok voltak. Az országos bajnokságban tizenegy csapattal folynak a küzdelmek.

Mai ellenfelünk négy győzelemmel áll az élen, ugyanolyan mutatókkal, mint a Zalgiris Kaunas. A csapat múltja és az elért eredményei tiszteletet parancsolók. Ötszörös bajnok, háromszoros kupagyőztes és kétszeres EuroCup győzelmet is tudhat magáénak. Tehát nagytekintélyű együttest láthatunk a Tiszaligeti arénában.
Itt a szurkolók beszélnek:

Abonyi János
Abonyi János

Akkor kezdtem járni kosárlabda-mérkőzésekre, amikor még a "B" csoportban játszott a Tóth Zoltán, Kmézic, Zorán és Berkics László által fémjelzett csapat. Ismerőseimtől hallottam, hogy milyen pompás, jó hangulat van a csarnokban, kimentem, megtapasztaltam és megszerettem a kosárlabdát és a csapatot.

Volt az életemben egy olyan időszak, amikor Budapesten éltem, de a mérkőzésekre mindig hazajártam. Mostanában már nincs az a csodálatos miliő. Szerintem a fő ok az, hogy a csapat sorozatban nyeri a bajnokságokat és egy kicsit megszokottá vált. Újra kellene pezsdíteni és visszahozni azt a környezetet, azt a tüzet, amelyet régebben megéltünk, megtapasztaltunk. Persze tudomásul kell venni, változik a világ és ez érvényes a sportra is. Most sem vagyok csalódott, mert jó csapatunk van, és kiváló játékosok alkotják.

A mai mérkőzéssel kapcsolatban az a véleményem, hogy minden találkozó kétesélyes. A szurkoló, így én is mindig győzelmet remélek. Amennyiben azt látom, hogy oda teszik a játékosok magukat, küzdenek, hajtanak és mégsem sikerül győzni, akkor elfogadható a vereség is, és nincs ellenérzésem az együttessel szemben. Nekem ez a legfontosabb tényező a sportban, így a kosárlabdában is
- mondja János.
Az én rovatom...

Nem túl sűrűn van litván férfi kosárlabdacsapat a Tiszaligetben az Olaj vendégeként tétmérkőzésen, pontosan fogalmazva még nem volt egyszer sem. Jártak itt ugyan már litvánok nem is akármilyen csapattal. Visszatekintve egy kis múltidézésre 1988 tavaszáig kell visszalapozni az Olaj történetébe. Azóta huszonhét év telt el, de aki látta azt a találkozót, bizonyára emlékszik rá, és velem együtt életre szóló, maradandó sportélményben részesült.

Barátságos találkozón vendégszerepelt Szolnokon a litván Zalgiris Kaunas együttese. Abban az évben "csak" másodikak lettek a Euro Kupában. Olyan világklasszisok pattogtatták itt, ebben a teremben a labdát, mint Kurtinaitis, Chomicus, Javojsa és a többiek.

Az akkori Olaj derekasan helyt állt, és félidőben még vezetett is, de a vége a neves vendégeké volt (103-99). A történelmi hűség kedvéért felsorolom, hogy szolnoki részről kik léptek pályára: Tóth Zoltán, Milivoj Dokmanovic, Berkics László, Zorán Kmezic, Sinisa Radonjic, Misek Csaba és Vida Béla.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2018-2019 / 28. szám 2019. 06. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 27. szám 2019. 06. 04.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 26. szám 2019. 05. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 25. szám 2019. 05. 18.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 24. szám 2019. 05. 11.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 23. szám 2019. 05. 08.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 22. szám 2019. 04. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 21. szám 2019. 04. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 20. szám 2019. 03. 30.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 19. szám 2019. 03. 23.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 18. szám 2019. 03. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 17. szám 2019. 02. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 16. szám 2019. 02. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 15. szám 2019. 01. 29.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 14. szám 2019. 01. 26.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 13. szám 2019. 01. 19.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 12. szám 2019. 01. 05.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 11. szám 2018. 12. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 10. szám 2018. 12. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 9. szám 2018. 12. 12.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 8. szám 2018. 11. 25.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 7. szám 2018. 11. 14.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 6. szám 2018. 11. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 5. szám 2018. 10. 31.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 4. szám 2018. 10. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 3. szám 2018. 10. 17.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 2. szám 2018. 10. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 1. szám 2018. 09. 22.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 31. szám 2018. 06. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 30. szám 2018. 06. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 29. szám 2018. 06. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 28. szám 2018. 05. 28.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 27. szám 2018. 05. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 26. szám 2018. 05. 15.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 25. szám 2018. 05. 12.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 24. szám 2018. 05. 02.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 23. szám 2018. 04. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 22. szám 2018. 04. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 21. szám 2018. 03. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 20. szám 2018. 03. 16.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 19. szám 2018. 03. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 18. szám 2018. 03. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 17. szám 2018. 02. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 16. szám 2018. 02. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 15. szám 2018. 01. 27.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 14. szám 2018. 01. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 13. szám 2018. 01. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 12. szám 2018. 01. 06.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 11. szám 2017. 12. 23.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 10. szám 2017. 12. 09.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 9. szám 2017. 12. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 8. szám 2017. 11. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 7. szám 2017. 11. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 6. szám 2017. 11. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 5. szám 2017. 10. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 4. szám 2017. 10. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.