Archívum - Hírek

Olaj Cseppek 2018-2019 / 20. szám

2019.03.30. 18:00:00

Szolnoki Olaj KK - SERCO-TF Budapest, bajnoki mérkőzés

Az első az utolsóval
SERCO-TF Budapest
Itt a szurkolók beszélnek: Wilhelm László
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2018-2019 / 20. szám


Az első az utolsóval

Benke Szilárd
A tabella első helyén álló Olaj az utolsó helyet elfoglaló budapesti csapattal találkozik a Tiszaligeti arénában.

Mindkét együttes eléggé tartalékosan tud pályára lépni. Így igencsak érdekes találkozónak lehetünk majd szemtanúi.

A hazai gárdának a győzelem továbbra is biztosítja az alapszakaszban meglévő elsőbbségét, amely a folytatás szempontjából fontos.

Benke Szilárd

Egy kisebb térdműtét előtt áll, de jellenleg belázasodott és a beavatkozás elmaradt.

Viszszatérése a pályára pillanatnyilag, még bizonytalan, de remélhetőleg hamarosan ismét csatasorba tud állni.
SERCO-TF Budapest

SERCO-TF Budapest
A budapesti csapat kiharcolta a feljutást az elit mezőnybe. Az együttes képviseli a fővárost az első osztályban. Az eddigi fordulók során volt náluk edzőváltás, légiós cserék, de a jó szereplés még várat magára. A bajnokságban eddig két győzelmet értek el. Hazai pályán legyőzték a Szegedet, és idegenben - nem kis meglepetést okozva - szoros mérkőzésen, Pécsen is sikerült győzniük. A legutóbbi találkozójukon, Szegeden a 206 cm magas, dán légiós centerük, Jonas Zohore Bergstedtet megkérdőjelezte Pozsonyi László játékvezető ítéletét, megfenyegette a sípmestert, és emiatt ma itt nem léphet pályára. Ezzel tovább szomorítva csapatát, amely úgy is nehéz helyzetben van pillanatnyilag.
Itt a szurkolók beszélnek:

Wilhelm László
Wilhelm László

A kosárlabdával akkor kerültem kapcsolatba, amikor Dani fiam elkezdett kosarazni aktívan a Szolnoki MÁV csapatában. Ő csalt ki először Olajmérkőzésre. Megtetszett a környezet, a hangulat, magával ragadott a csarnok atmoszférája. Fokozatosan megismertem a játékot, annak szabályait, mondhatni a csapat szurkolójává váltam a feleségemmel együtt, aki most már nálam is nagyobb rajongója a piros-feketéknek.

Az együttesünk mostani szereplését kissé aggódva figyeljük, a sérüléshullám, ami most keseríti a csapatot, igen nehéz helyzetet teremt. A két, újonnan érkezett szerb fiú, ha jobban beépül a csapatba, segítségükkel talán át tudjuk vészelni a kritikus időszakot.

Ma itt a budapesti újoncok ellen talán nem lesz probléma, és nyerni fogunk. A folytatás nem ígérkezik könnyűnek, de azért én bízom a sikerben
- vélekedik László, a kitartó szurkoló.
Az én rovatom...

Az alapszakaszból még két találkozó van hátra. A papírforma alapján mindkettőt nyerni kell. Ma a sereghajtó budapesti csapat lesz a vendég a Tiszaligetben, úgy gondolom, a sok hiányzóval kiálló együttesünknek így is hozni kell a találkozót.

A folytatásra, az alapszakasz záró fordulójára Jászberényben kerül sor. Megyei rangadó lesz. Mindkét gárdát jócskán megtizedelték a sérülések. A berényieknek óriási gratuláció jár az idei szezonban nyújtott eddigi szereplésükért. Ott voltak a Magyar Kupa négyes döntőjében, és már biztos résztvevői a felsőház küzdelmeinek is.

A mi csapatunk egy kissé megtorpant, de még így is az élen áll, és remélhetőleg onnan is kezdi a középszakasz találkozóit. Jó lenne, ha a sérültjeink minél hamarabb visszatérnének, mert a folytatás nem ígérkezik könnyűnek.
acsay

KÉRJÜK, AJÁNLJA FEL ADÓJA 1%-T A SZURKOLÓI EGYESÜLETNEK!

Szolnoki Olaj KK Szurkolói Egyesület

18285910-1-16

A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2018-2019 / 21. szám 2019. 04. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 19. szám 2019. 03. 23.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 18. szám 2019. 03. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 17. szám 2019. 02. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 16. szám 2019. 02. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 15. szám 2019. 01. 29.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 14. szám 2019. 01. 26.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 13. szám 2019. 01. 19.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 12. szám 2019. 01. 05.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 11. szám 2018. 12. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 10. szám 2018. 12. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 9. szám 2018. 12. 12.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 8. szám 2018. 11. 25.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 7. szám 2018. 11. 14.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 6. szám 2018. 11. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 5. szám 2018. 10. 31.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 4. szám 2018. 10. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 3. szám 2018. 10. 17.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 2. szám 2018. 10. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 1. szám 2018. 09. 22.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 31. szám 2018. 06. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 30. szám 2018. 06. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 29. szám 2018. 06. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 28. szám 2018. 05. 28.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 27. szám 2018. 05. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 26. szám 2018. 05. 15.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 25. szám 2018. 05. 12.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 24. szám 2018. 05. 02.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 23. szám 2018. 04. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 22. szám 2018. 04. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 21. szám 2018. 03. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 20. szám 2018. 03. 16.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 19. szám 2018. 03. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 18. szám 2018. 03. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 17. szám 2018. 02. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 16. szám 2018. 02. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 15. szám 2018. 01. 27.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 14. szám 2018. 01. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 13. szám 2018. 01. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 12. szám 2018. 01. 06.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 11. szám 2017. 12. 23.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 10. szám 2017. 12. 09.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 9. szám 2017. 12. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 8. szám 2017. 11. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 7. szám 2017. 11. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 6. szám 2017. 11. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 5. szám 2017. 10. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 4. szám 2017. 10. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2018. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!