Archívum - Hírek
2018. 10. 27.
Gratulálok a Sassarinak a győzelemhez, nagyszerűen játszott, kiváló volt a hangulat. Harmincöt percig jók voltunk, de aztán faultproblémákba ütköztünk, megakadtak a támadásaink. A hazai pálya biztosan sokat segített ellenfelünknek. A Dinamonak van múltja és tradíciója, tudtuk, hogy nem lesz egyszerű nyerni. Most arra összpontosítunk, hogy a lehető legjobban térjünk vissza Szolnokra.
Szeretnénk visszakerülni, ahol régen is voltunk, az élcsapatok közé és elődöntőt játszani. A Magyar Kupában jól szerepelni, persze az nem könnyű, mert ott tulajdonképen egy mérkőzésen múlik, ha ott vagyunk a legjobb nyolcban a bajnokság félidejénél. Az ötödik légiós szerződtetését fontolgatjuk, majd meglátjuk, hogyan alakulnak dolgaink. Ma itt szeretnénk egy kiélezett, jó mérkőzést játszani, és ha az előző találkozókon elkövetett hibáinkat sikerül kijavítani, egy kis szerencsével talán győzhetünk is.
Szolnoki leány révén az Olaj híre vonzott a kosárlabdához. Baráti társasággal tinédzserként már kijártunk a találkozókra, és nagy buzgalommal szurkoltunk a csapatnak. A közelmúltban bizony volt sikerélményünk, és ez tovább erősítette a kötődést a piros-feketékhez. A mostani gárdát is jónak ítélem meg, de idő kell, hogy összeálljanak, összecsiszolódjanak, szerencsére a jelek azt mutatják, hogy jó úton járnak. A mai találkozón egyértelműen győzelmet várok, bár az idei paksi csapat jobbnak tűnik, mint az elmúlt szezoni, de a Ligetben csak a győzelem az elfogadható, gondolom, csapatunk játékosai is egyetértenek velem
Bemutatkozás
Csak az Olaj
A kosárlabda kezdete
Megalakul az Olaj
Tiszavirág Aréna
Szolnok
Csapat
U20
U18
Megyei
Műsor
2019/2020
NB I. "A" U20
NB I. "B" U20
Regionális Junior U18
JNSZ Megyei Bajnokság
Archívum
Hírek 2002-
Tudósítások 2012-
Eredmények 2012-
Helyezések 1990-
Hasznos infó
Elérhetőség
Sporttámogatás
Basketball Camp Szolnok
Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.