Archívum - Hírek

Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám

2016. 05. 04.

Szolnoki Olaj KK - Pécsi VSK-Pannonpower, NB I. "A" mérkőzés

Play-Off
Pécsi VSK-Pannonpower
Itt a szurkolók beszélnek: Nagy Titusz
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám
Play-Off

Magyarország Kosárlabda Nemzeti Bajnoksága
Kialakult a rájátszás nyolcas mezőnye, így az első körben a Pécsi VSK lett az ellenfél. A párharc három nyert mérkőzésig folytatódik.

Várhatólag a csapatunk folytatja a jó és eredményes szereplést a bajnokság soron következő szakaszában is. Amennyiben túljutunk a mai ellenfelünkön, akkor a következő körben a Körmend-ZTE párharc győztesével kerülünk szembe.
Pécsi VSK-Pannonpower

Pécsi VSK-Pannonpower
Az alapszakaszt a kilencedik helyen zárták. A középszakasz középház küzdelmeit két vereséggel kezdték, de a folytatásban magukra találtak és a riválisok eredményei is úgy alakultak, hogy ismét elérhetővé vált a legjobb nyolcba kerülés. Az utolsó mérkőzésen a Kecskeméttel hazai pályán kellett bebiztosítani a részvételüket az elit mezőnybe. Sikerült győzniük és megszerezték a nyolcadik helyet.

A csapat egyik erőssége, Veljko Budimir, akit a szolnoki szurkolók jól ismernek, mert a 2010/2011-es szezonban az Olaj bajnokságot nyert csapata tagja volt a horvát légiós, aki így vélekedett a mai találkozó előtt:

A Szolnok ellen nagyon nehéz lesz győzelmeket elérnünk, hiszen nem hiába jutottak be első helyen a rájátszásba. Az Olajnak nagyon jó játékosai vannak, ráadásul a kerete is mélyebb, mint a mienk, ami a sűrű program miatt kulcsfontosságú lehet, az edzőjük jobban tudja majd rotálni a játékosait, mint a miénk. Nem mi vagyunk az esélyesek, de mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében, ezt megígérhetem.
Itt a szurkolók beszélnek:

Nagy Titusz
Nagy Titusz

Általános iskolába, a Széchenyi körúti „Piros” iskolába jártam Szolnokon. A tanintézményben fő tantárgy volt a kosárlabda. Pattogtattam én is, de nem voltam egy szuper tehetség. Megismertem és megszerettem a játékot. Középiskolába, a törökszentmiklósi "Székácsba" kerültem, de az Olaj mérkőzéseire a kollégiumból elszökve mindig jöttem, és azóta is őszinte híve és szurkolója vagyok a csapatnak.

Sajnos a közönség nem a régi. Sokat töprengtem rajta, mi lehet az oka. Csapatunk eljutott egy olyan szintre, amelyet nehéz felülmúlni, hozzászoktunk a sikerhez és talán természetessé vált, hogy az eredmények csak úgy jönnek. A szurkolóknak van egy rétege, amelyik inkább magát szereti és nem a csapatot, de remélem, eljutunk oda, amikor az Olaj lesz a fontos és nem az, hogy ki mekkora vagy még nagyobb szurkoló.

Egyszerű a feladat. Mindenki tegye a dolgát. Ez a csapat megérdemli a szurkolást. Most minden adott, az élen vagyunk, és remélem és bízom benne, hogy ott is végzünk. A mai találkozón győzelmet várok és úgy tippelem, hogy három mérkőzés elég lesz a baranyaiak ellen. Hajrá Olaj!
- vélekedik Titusz.
Az én rovatom...

Elérkeztünk a bajnokság befejező szakaszához. Azt azért nem mondhatjuk, hogy simán vezetett az utunk az első helyhez, ahonnan most megkezdi csapatunk a rájátszást. Volt sok minden ebben a szezonban. A EuroCupban fantasztikus sikerek, mélyrepülés hazai környezetben és idegenben is. A Magyar Kupa elvesztése sokunkban fájó emlékként rögzült.

Most egy újabb siker küszöbén áll az Olaj, kedvező pozícióból kezdi a bajnokság záró felvonását. Az ellenfeleinket nem szabad lebecsülni, minden találkozón úgy kell odaállni, hogy ne legyen kétség a győzelmet illetően. Úgy vélem, az utóbbi időben szilárdult a csapategység és senkinél sincs gond az akarattal, mondom ezt akkor is, ha a teljesítmény nem mindig tükrözi ezt. A hibázás lehetősége benne van a játékban, de ha egységes a csapat, azt ki lehet javítani.

Szerintem együttesünkben megvan az újabb bajnoki cím lehetősége, remélem, ezt nem a túlzott elfogultság mondatja velem, hanem valóra is válik.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2018-2019 / 28. szám 2019. 06. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 27. szám 2019. 06. 04.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 26. szám 2019. 05. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 25. szám 2019. 05. 18.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 24. szám 2019. 05. 11.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 23. szám 2019. 05. 08.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 22. szám 2019. 04. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 21. szám 2019. 04. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 20. szám 2019. 03. 30.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 19. szám 2019. 03. 23.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 18. szám 2019. 03. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 17. szám 2019. 02. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 16. szám 2019. 02. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 15. szám 2019. 01. 29.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 14. szám 2019. 01. 26.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 13. szám 2019. 01. 19.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 12. szám 2019. 01. 05.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 11. szám 2018. 12. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 10. szám 2018. 12. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 9. szám 2018. 12. 12.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 8. szám 2018. 11. 25.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 7. szám 2018. 11. 14.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 6. szám 2018. 11. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 5. szám 2018. 10. 31.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 4. szám 2018. 10. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 3. szám 2018. 10. 17.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 2. szám 2018. 10. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 1. szám 2018. 09. 22.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 31. szám 2018. 06. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 30. szám 2018. 06. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 29. szám 2018. 06. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 28. szám 2018. 05. 28.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 27. szám 2018. 05. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 26. szám 2018. 05. 15.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 25. szám 2018. 05. 12.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 24. szám 2018. 05. 02.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 23. szám 2018. 04. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 22. szám 2018. 04. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 21. szám 2018. 03. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 20. szám 2018. 03. 16.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 19. szám 2018. 03. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 18. szám 2018. 03. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 17. szám 2018. 02. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 16. szám 2018. 02. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 15. szám 2018. 01. 27.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 14. szám 2018. 01. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 13. szám 2018. 01. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 12. szám 2018. 01. 06.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 11. szám 2017. 12. 23.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 10. szám 2017. 12. 09.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 9. szám 2017. 12. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 8. szám 2017. 11. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 7. szám 2017. 11. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 6. szám 2017. 11. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 5. szám 2017. 10. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 4. szám 2017. 10. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.