Archívum - Hírek
2018. 12. 15.
Az érettségim évében lettem a kosárlabda és a szülőföldem csapatának szurkolója. Ott voltam Körmenden, az első NB I-es mérkőzésen 1976. március 14-én. Aztán egyetemi hallgatóként másfél évig Miskolcon, a MEAFC meccsein követhettem az első osztályú bajnokságot. Természetes volt, hogy 1981 őszén megjelenjek első és gyakorlatilag egyetlen munkahelyem - a Kőolaj Kutató Vállalat - kosárlabda csapatának mérkőzésén, Szolnokon. Azóta is itt vagyok a csarnokban rendszeresen, és a 37 év alatt rengeteg élményben volt részem. Az NB I B-csoportban vitézkedő csapatban közvetlen kollégáim is játszottak még a 80-as évek második felében. Nekem a kosárlabda ünnepét jelentik az Olaj-Körmend meccsek, a legszebb pillanatok voltak számomra a két szurkolótábor együttes „ték-ték-ték, piros- feketék” rigmusai a 90-es években. Sajnálom, hogy ez mára elmúlt! A mai meccs esélyese az Olaj, egyrészt a hazai pálya miatt, másrészt azért, mert a fontos meccsekre jól tud összpontosítani a csapat. Ugyan nem kedvező a légiós kiesése, de a Körmend edzőváltása és az eddigi nem acélos idegenbeli mérlege is az Olaj győzelmét valószínűsíti. Persze a kosárlabdát azért is szeretjük, mert - mint minden sportmérkőzés - kiszámíthatatlan. Legyen egy jó hangulatú, izgalmas, színvonalas találkozó, győzzön a jobb!
Bemutatkozás
Csak az Olaj
A kosárlabda kezdete
Megalakul az Olaj
Tiszavirág Aréna
Szolnok
Csapat
U20
U18
Megyei
Műsor
2019/2020
NB I. "A" U20
NB I. "B" U20
Regionális Junior U18
JNSZ Megyei Bajnokság
Archívum
Hírek 2002-
Tudósítások 2012-
Eredmények 2012-
Helyezések 1990-
Hasznos infó
Elérhetőség
Sporttámogatás
Basketball Camp Szolnok
Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.