Archívum - Hírek
2018. 04. 18.
Az előző találkozókból kiindulva nagyon kiélezett fizikális csata lesz sok futással rövid támadásokkal, a fehérváriak jellemző stílusjegye a futás, dobás. Nekünk is erősnek kell lennünk a lepattanó harcban és a visszazárásokban. Szeretnénk lelassítani támadásaikat, öt-öt elleni játékra kényszeríteni őket, és tovább akarjuk növelni meglévő előnyünket az üldöző csapatok előtt.
Ha most tudnánk nyerni itt, akkor még reális esélyünk lenne az első hely megszerzésére a rájátszás előtt.
A sport mindig közel állt hozzám, sportos családban nőttem fel. Fegyverneken voltam igazolt labdarúgó az öcsémmel együtt. Nagy siker volt, amikor csapatom felkerült az NB III-ba. Nálam ezt követően a tanulmányaim elsőbbséget élveztek. Budapesten jártam középiskolába, ahol megismerkedtem a kosárlabdával, megtanultam és játszottam az iskola és a kollégium csapatában. A folytatásban testnevelői diplomát szereztem az ELTE Tanárképző Karán, és így mint gyakorló testnevelő pillanatnyilag is szoros a kapcsolatom a sporttal. Az Olaj kosárlabdáját úgy ismertem meg, hogy egy gyerekkori barátom kicsalt egy mérkőzésre. Megtetszettek a látottak, magával ragadott a hangulat, meg a társaság, ahol új barátokra találtam. A mai találkozótól győzelmet várok, úgy ítélem meg, hogy az utóbbi évek legjobb csapata van most Szolnokon és a végső siker várományosai is lehetnek
Bemutatkozás
Csak az Olaj
A kosárlabda kezdete
Megalakul az Olaj
Tiszavirág Aréna
Szolnok
Csapat
U20
U18
Megyei
Műsor
2019/2020
NB I. "A" U20
NB I. "B" U20
Regionális Junior U18
JNSZ Megyei Bajnokság
Archívum
Hírek 2002-
Tudósítások 2012-
Eredmények 2012-
Helyezések 1990-
Hasznos infó
Elérhetőség
Sporttámogatás
Basketball Camp Szolnok
Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.